SZTEinfo Egyetemi Hírlevél

A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele – 2022. július

Az SZTE szakemberei nyerték a fődíjat egy országos koraszülött gondozási versenyen
A Melletted a helyem Egyesület versenyt hirdetett a koraszülött kisbabák és szüleik bőr-bőr kontaktusának, a kenguru gondozásnak a szakszerű kivitelezésében. A verseny fődíját idén a Szegedi Tudományegyetem Perinatális Intenzív Centruma kapta, ahol Kasza Renáta és Ács János, Berci és Róza gyermekeikkel számtalan professzionálisan kivitelezett kenguru módszert mutattak be.

Tovább >>>

Radikálisan csökkenti a hallgatói terheket a Szegedi Tudományegyetem
Az SZTE Szenátusa eltörölte a hallgatókra vonatkozó, jelentős terhet jelentő térítési díjakat, mint például a tárgyújrafelvétel, vagy az utóvizsga díja. Így az SZTE hallgatóinak - más hazai felsőoktatási intézményekkel ellentétben - nem kell ilyen jellegű plusz kiadással számolniuk tanulmányaik során.

Tovább >>>

Üzembe helyezték az SZTE Biobank tárolórendszereit
Befejeződött a Szegedi Tudományegyetem új Biobank épületének műszaki átvétele, a tárolóberendezések, biobanki kiszolgáló technológia, az épületfelügyeleti és a folyamatszabályozó rendszerek üzembe helyezése egyaránt. Az épület néhány hónapon belül készen áll az első minták fogadására.

Tovább >>>

Életeket menthetnek a városi zöldfelületek a hőségben
A Szegedi Tudományegyetem kutatói azt vizsgálják, hogy milyen hőterhelés éri a városban élőket. Az elhúzódó hőhullámok esetén, az emberi szervezetet extrém stressz éri, ami akár halálos is lehet a veszélyeztetett csoportoknál, mint az idősek, a kisgyerekek vagy a szív és érrendszeri betegséggel küzdők. Az SZTE szakemberei nem csak a problémák tudományos hátterét vizsgálják, de megoldásokat is keresnek, javasolnak.

Tovább >>>

„Kati, szeretünk!-díjat” kapott Kisújszálláson a világhíressé lett biokémikus, az SZTE kutatóprofesszora
Hála és nagyrabecsülés. Ezt fejezi ki a kisújszállásiak civil kezdeményezése, a „Kati, szeretünk!-díj”. Karikó Katalin – földijei ajándékai mellett – átvette a „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára Díjat”. A kitüntetett biokémikus, az SZTE kutatóprofesszora tudománynépszerűsítő előadást tartott, és mentoráltjaival együtt válaszolt a kisújszállásiak kérdéseire.

Tovább >>>

Először rendezték meg a Szegedi Tudományegyetemen az Európai Kolloid Diákkonferenciát
A European Colloid & Interface Society (ECIS) és a Magyar Kémikusok Egyesületének (MKE) támogatásával tartották meg a 18. Európai Kolloid Diákkonferenciát (ESC) június 26 és 30 között. Az eseménynek első alkalommal volt házigazdája a Szegedi Tudományegyetem. Európa minden tájáról érkeztek intézményünkbe ifjú kutatók, akik a kolloidkémiával foglalkozó tudósok következő generációjának lehetnek kiemelkedő alakjai.

Tovább >>>

Szabadulószobával készül az EFOTT-ra és a SZIN-re a Szegedi Tudományegyetem
"Utazz velünk az időben és segíts Szent-Györgyi Albertnek feltalálni a C-vitamint" – ezzel a mottóval indítja útjára Szabadulószobáját a Szegedi Tudományegyetem. A játékot először az EFOTT Fesztiválon, majd a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) próbálhatják ki az érdeklődők.

Tovább >>>

Drónokkal kutatnak az SZTE tudósai a fenntartható jövőért
2022. július 11-én, hétfőn Drónnapot tartott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Fizikai Intézet, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének Fotoakusztikus Kutatócsoportja és az ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont. Délelőtt miniszimpózium során a drónokkal végezhető kutatási területekről egyeztettek a résztvevők, délután pedig a Szegedi Repülőtéren, egy fotoakusztikus műszerrel felszerelt drónnal történő felszállást mutattak be a szakértők.

Tovább >>>

A Szegedi Tudományegyetem kutatói is megkezdik a munkát az emberiség eddigi legjobb űrteleszkópjával
Szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is kutatási időt nyertek az emberiség eddigi legjobb és legnagyobb űrteleszkópjára. A NASA 10 milliárd dolláros James Webb-űrteleszkópja tudományos ciklusát 2022. július 11-én kezdte meg. Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd a régóta várt Webb-űrteleszkóp segítségével.

Tovább >>>

Országosan is használják az SZTE által kidolgozott aszálykutatási eljárást
Az idei nyáron tapasztalható, súlyos vízhiány elsősorban a mezőgazdaságot sújtja az Alföldön, de hosszabb aszályos időszakban a hatások érintik a felszíni és felszín alatti vízkészleteket is, súlyosabb esetben komoly gondokat okozva az öntözés és az ipar vízigényeiben is, vagy akár a lakosság vízellátásában. Az aszály mindenki életére hatással lesz az SZTE kutatói szerint.

Tovább >>>

Három szakterületen is az egyik legjobb magyar egyetem az SZTE
A ShanghaiRanking idén július 19-én tette közzé a világ legkiválóbb felsőoktatási intézményeit vizsgáló szakterületi rangsorait. A Global Rankings of Academic Subjects 2022-es listáin három területen is az egyik legjobb magyar egyetemént végzett a Szegedi Tudományegyetem.

Tovább >>>

Rangos díjat kapott a SZTE Nemzetközi Mobilitási Irodájának munkatársa
Az Év Erasmus Koordinátorai címet is átadták a Tempus Közalapítvány által szervezett, 19. Országos Nemzetközi Koordinátori találkozón, Pécsett. Az eseményen, a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága, Nemzetközi Mobilitási Irodájának munkatársa, Zilahi Tibor is az Év Erasmus Koordinátora címet nyerte el.

Tovább >>>

Újra több gólya Szegeden - 2022-ben is nőtt a felvett hallgatók száma a Szegedi Tudományegyetemen
Növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2022-es központi felvételi eljárásban – az intézmény 6074 új hallgatót vett fel, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.

Tovább >>>

Teltházzal futott a Pont Ott Parti az SZTE-n
Óriási sikernek örvendett a Szegedi Tudományegyetem 2022-es Pont Ott Partija július 21-én, a Dugonics téren – az esemény nemcsak az egyetem leendő, jelenlegi és egykori hallgatóit, hanem a város lakóit is megmozgatta. Az esemény az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága szervezése alatt jött lére.

Tovább >>>

Minden eddiginél több államilag finanszírozott hellyel várja az SZTE a pótfelvételizőket
A Szegedi Tudományegyetem pótfelvételit hirdet azok számára, akik nem jelentkeztek a 2022-es általános felsőoktatási felvételi eljárás során; vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A hagyományos önköltséges képzések mellett az idei pótfelvételin, számos képzésen lesz lehetőség államilag finanszírozott helyekre is jelentkezni.

Tovább >>>

Középiskolásoknak szervezett országosan is egyedülálló gazdaságtudományi tábort az SZTE
Két év kihagyás után újra megnyitotta kapuit a Szegedi Tudományegyetem EcoCamp tehetséggondozó tábora, ahol a középiskolás diákok játékos, interaktív formában bővíthetik gazdasági ismereteiket. A diákok az ismereteket egyetemi oktatóktól, illetve szakmai partnerektől, mint például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaitól, vagy a néhány hete Európai Vállalkozásfejlesztési Díjban részesült Junior Achievement Magyarország szakembereitől kapják.

Tovább >>>

 
 
SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság 2022
 
 
Website
Facebook
YouTube
Instagram
LinkedIn
RSS
Copyright © *|CURRENT_YEAR|* *|LIST:COMPANY|*, All rights reserved.
*|IFNOT:ARCHIVE_PAGE|* *|LIST:DESCRIPTION|*

Our mailing address is:
*|HTML:LIST_ADDRESS_HTML|* *|END:IF|*

Want to change how you receive these emails?
You can update your preferences or unsubscribe from this list.

*|IF:REWARDS|* *|HTML:REWARDS|* *|END:IF|*
Twitter
Facebook
Website